Kitüntették a 2021-es év kajak-kenu legjobbjait


Január 18-án neves alkalomból gyűltek össze a kajak-kenu sport nagyjai a honi szövetség Latorca utcai székházában, ugyanis Kiszli Vanda neve örökös bajnokként, Kozák Danutáé és Csipes Ferencé arany érdemérmesként, Hüvös Viktoré pedig mesteredzőként került fel a vonatkozó márványtáblára.

Ezután a 2021-es év legjobbjainak járó díjakat adták át a Stopper rendezvényhajón.

„Rendhagyó évet tudhatunk magunk mögött, mint ahogy az is szokatlan, hogy csak januárban tartjuk ezt az ünnepséget – nyitotta meg a díjátadót a Magyar Kajak-Kenuszövetség elnöke, Schmidt Gábor. – Idén sem remegett meg a versenyzőink keze, igazán emlékezetes nyolcvanadik évfordulója volt a szervezetünknek. Sosem fogom elfelejteni a tokiói örömöket. A sprint mellett a maratoni szakágunk is eredményes volt, mint ahogy a parasportolóink is. Ne érezzük nagyképűségnek kimondani: mi vagyunk kajak-kenuban a világ legjobbjai!”

 

A kitüntetettek között egyedül szponzoráltunk, Adolf Balázs lett 2 szakágban is kitüntetett. Sprintszakágban az év férfi kenusa, maratoni szakágban pedig az év férfi maratoni kenusa lett.

Szívből gratulálunk neki és további sikeres eredményeket kívánunk 2022-re is!

 

KAJAK-KENU – 2021 HAZAI LEGJOBBJAI

Sprintszakág
Év női kajakosa: Csipes Tamara
Év férfi kajakosa: Kopasz Bálint
Év női kenusa: Balla Virág
Év férfi kenusa: Adolf Balázs
Év edzője: Csipes Ferenc

Maratoni szakág

Év női maratoni kajakosa: Kiszli Vanda
Év férfi maratoni kajakosa: Boros Adrián
Év női maratoni kenusa: Kisbán Zsófia
Év férfi maratoni kenusa: Adolf Balázs
Év maratoni edzője: Gannoruwa Levente

Utánpótlás
Év ifjúsági női kajakosa: Fojt Sára
Év ifjúsági férfi kajakosa: Kurucz Levente
Év ifjúsági női kenusa: Opavszky Réka
Év ifjúsági férfi kenusa: Rumi Gergő, Molnár Csanád
Év ifjúsági edzője: Beéné Samu Andrea, Gintl Andrea

Paraszakág
Év női parakajakosa: Varga Katalin
Év férfi parakajakosa: Kiss Péter Pál
Év paraedzője: Pruzsina István

 

Forrás: nemzetisport.hu