Edzések - Karanténban és kijárási korlátozás alatt


Nem mindenki teheti meg, hogy otthon, négy fal között is véghezvigye napi edzését. Így vannak ezzel az Óbudai Ganz Vizisport Egyesület tagjai is, akik karanténjuk helyszínéül a dunavarsányi olimpiai edzőtábort választották.

Meséljenek néhány szóban erről a helyzetről:

A koronavírus-járvány gyors terjedése miatt a Valenciában táborozó kenus válogatott is hazatért és Dunavarsányban az olimpiai edzőtáborban töltötték karanténjukat. Köztük van versenyzőnk Adolf Balázs is, aki tavaly kenu egyes 5000 méteren szerzett felnőtt világbajnoki ezüstérmet. Edzéseiket a külvilágtól elzártan végzik azóta is. Az MKKSZ minden versenyzőt megvizsgáltatott, és leleteik negatívak.

A versenynaptár jelentősen megváltozik a járvány miatt. Egyelőre a hazai válogatóversenyek időpontja is bizonytalan, valamint az olimpiát csak 2021-ben rendezik meg és várhatóan a további nemzetközi versenyek is később kerülnek megrendezésre.

Királyok útján lévő sporttelepünkben csak a felnőtt, U23 korú sportolók tudnak izoláltan edzeni, de hasonlóan a fiatalabbakhoz, jelentős alapozó munkát kell otthonukban elvégezniük – csapat nélkül. A serdülő, ifjúsági korúak mind otthon kénytelenek elvégezni az előírt futó és erősítő munkát.

Válogatott versenyzőink – Adolf Balázs (felnőtt kenu), Radics Krisztián (U23 kajak) és Marosfalvi Maxim (serdülő kajak) valamint a csapat többi tagja - is ennek megfelelően készülnek. Felkészülésükben a Basica Sport sportitalai segíti az ásványi anyagok pótlását, ami most különösen fontos.