Óbudai Ganz Vizisport Egyesület



Több mint 100 éve, hogy a Római parton az első evezősök vízre szálltak, s elhatározták, hogy „Ganz Villamossági Sportkör” néven klubbot alapítanak. Ez a nagy hagyományokkal bíró klub azóta is rendszeresen száll sikerrel a vízre.



Egyesületük telephelyén évtizedek óta működött evezősklub, de a kajakozással csak pár éve működik különálló szakosztályként egyesületükben. Az első pár év után néhány versenyzőjük korosztályos válogatottá vált. Az elmúlt négy versenyszezonban rendszeresen indulnak nemzetközi versenyeken is, míg a hazai bajnoki pontversenyben is egyre előkelőbb helyezést érnek el. A versenysport mellett széles tömegsport bázissal rendelkeznek gyerekek és felnőttek közt is. Céljuk, hogy mindenki űzhesse a vízisportokat, akár túrázás, szabadidősport versenysport és az élsport szintjén is. Vízitelepük a pünkösdfürdői gát védelmében a Duna legszebb budapesti szakaszának határában áll, klasszikus Római-parti csónakház stílusban. Fejlődésük elismeréseként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata is támogatta telephelyük korszerűsítését, átépítését, amivel még szélesebb bázist tudnak kiszolgálni.

Egyesületüknek jelenleg közel 80 tagja van, melyből több mint 50 leigazolt versenyző. A Kajak-Kenu Szövetség 160 tagszervezetének bajnoki pontversenyében a 24. helyen állnak. Legerősebb szakáguk a férfi kajak, mellyel 12-ek, sokkal nagyobb klubok társaságában.

 

Legeredményesebb versenyzőik:

Falus Ádám ifjúsági Európa-bajnoki 7. helyezett

Radics Krisztián Kétszeres ifjúsági magyar bajnok, Olimpiai Reménységek Versenyének indulója, kétszeres ifjúsági és U23 Európa-bajnoki induló

Ugrai Szabolcs és Marosfalvi Maxim Olimpiai Reménységek Versenyén indulók.

Adolf Balázs felnőtt világbajnoki ezüstérmes kenus pedig szóbeli megállapodás alapján 2020-ban egyesületükbe igazolt.

2021 Szeptember közepén a világbajnokságon 1000 méteren harmadik, 5000 méteren első lett. A hónap végén a maratoni vb-n a rövid körös versenyben aranyérmes lett.

 



Óbudai Ganz Vizisport Egyesület